A ládalistában a piros betűs szöveg, illetve egy adott láda esetében a felső címsáv szövegének piros színe azt hivatott jelölni, hogy a letöltött ládaadatok elavulhattak, ideje lenne ráengedni egy frissítést.
Normál ládáknál ez 1 hét után jelenik meg, mozgó ládáknál ez az időtartam 2 nap.
Ha egy adott láda adatait nézve rányomsz a frissítés ikonra (és van épp elérhető internet kapcsolat), akkor a program gyorsan megkérdezi a geocaching.hu szerverét (ezt jelzi a háttérfeladat jel), hogy történt-e frissülés az adott láda adataiban a nálad levő letöltött állapot óta. Ha igen, akkor le is tölti a láda adatait újra (és zöldíti a címsor szövegét). Ha nem volt frissülés a szerveren, akkor csak simán zöldíti a szöveget, és megjegyzi, hogy újabb 7 (mozgónál 2) napig hagyhatja zölden.
Eddig volt az elmélet.
Ha jól értem, pont az a gondod, hogy nálad a valóságban ez nem mindig így működik. Korábban már jelzett valaki hasonló jelenséget (frissítés után piros maradt/lett a szöveg), ott a konkrét példa (láda) adataival történő kísérletezgetés elvezetett a hiba okához, amit akkor javítottam is.
Ha tudsz mondani olyan ládát, amelyiknél következetesen előfordul ez a hibásnak tűnő működés, kérlek jelezzed, hogy célzottabban tudjam megpróbálni felderíteni az esetleges hibát. Ha ráadásul tudnál képernyőképet küldeni nekem (emailben jöhetne) a frissítés utáni állapotról (láda Adatlap képernyő) az is segíthetne.
Illetve, ami még fontos lehet, az a telefonnak a pontos típusa. Ez azért lehet érdekes, mert némely gyártónál (pl. Samsung) a dátumok/időpontok megjelenítésében az időzóna kód a magyar nyelvű működésre beállítás ellenére sem követi az itt érvényes időzóna szabványos rövidítését, hanem helyette valami idióta (nálam pl. német) megnevezésből képzett betűszó van a nemzetközileg használt szabványos időzóna kód helyett. És ez sajnos zavart tud okozni a dátumok/időpontok oda-vissza alakítása és összehasonlítása közben.[ előzmény: (4299) ErdőCsöndje, 2021.11.26 22:03:09] |