a mai nap is csak elméleti fejtegetésekre "fussa".
múlt héten autókáztam kicsit és azon túnődtem mi az amit hasnosnak találok egy térképen, pontosabban egy turistatérképen, mert mi ilyet csinálunk vagy mi.
volt hogy példásan be volt rajzolva egy földvár megközelítése, a helyi gyalogúttal együtt, volt ahol semmi sem várt egy árva pöttyön kívül.
Vajtán áthaladva csodálkozva figyeltem, hogy frissen festett P S Z sávok virítanak a villanyoszlopokon, a mi térképünkön semmi. mondjuk nem tudom papírtérkép jelent-e meg erről a részről.
hazafele Bp. Petőfi Sándor utcán araszoltam, és temérdek turistát láttam pörögni a környező sétálóutcákon, amiből egy darab sincs berajzolva nálunk.
talán kicsit elmentünk mellékutca és körforgalmakkal spékelt bevásárlónegyed rajzoló irányba ami magában nem elitélendő, de mégiscsak más irányvonal kellene. persze azt rajzoljuk amiről van track, ezért lehet hogy inkább a trackelés fórumon kellene ezt írnom.
már korábban is elmélkedtem róla, hogy mi vihetné turista irányba a munkánkat. most is csak azt mondom valahogy célirányosan keresni kellene a felméretlen turistautakat, POIkat, a trackek között pedig jó lenne ha a temérdek autópályás track közül kivillanna pár valóban terepi út, vagy pl. Attibatti bicajútjával se kellene itt senki noszogatni, hanem kitűnne a feldolgozatlan trackek százai közül. |