Az új megjelenítési forma azért igényel alaposabb előkészítést, mert nem mindegy, hogy milyen sorrendben rajzoljuk a vonalakat. Amíg a mapedit Garmin-térkép-előállító célszerszám, addig mindegy is, mert a Garmin-térképek is tetszés szerinti (értsd: önkényes) sorrendben rajzolódnak és többnyire ott sem számít a sorrend, mert olyan vékonykák a vonalak, hogy meg sem látszik rajtuk.
Amint átbújik a földút az országút alatt, vagy a patak átfolyik a makadámút alatt, vagy két országút keresztezi egymást, felmerül a jogos igény, hogy ez úgy jelenjen meg, ahogyan az a valóságban felüleről nézve látható. Ehhez praktikusan előszörre a patakot kell rajzolni, mert azalatt nemigen bújik át semmi, azután a földutakat, aztán az alsóbb széles utat, majd a felsőt, felüljárót, távvezetéket, stb.
Tovább bonyolítja a heyzetet, hogy a széles utaknak fekete szegélye van, amelyet úgy szoktak rajzolni, hogy széles feketére kerül a keskenyebb csík. Ahhoz, hogy szépen illeszkedjenek az ilyen vonalak egymáshoz, először az összes feketét meg kell rajzolni, majd csak utána jöhet rájuk a szín. A 6304-es hozzászólásomban látható a rossz példa, amikor az utak egyenként rajzolódnak, fekete alap és fehér szín, majd a következő vonal fekete alapja és fehér színe, stb.
Mivel a mapedit a legfelső bekezdésben említett módon egy körben letudja az összes vonalat, csupán a feliratokat hagyja egy második rajzolási körre, alaposan át kell alakítanom a rajzolási rendet. Ez még előttem áll, addig nem is definiálom a konkrét vonaltípusokat, amíg ez nincs meg.
Lesz egy új vonal-paraméter is: Z=(-sok ... 0 ... +sok), ami a vonal relatív elhelyezhedést adja meg a rajzoló számára. Ez általában 0, felüljáró +1, aluljáró -1, többszintűeknél meg lehet ennél nagyobb abszolút értékű is. A folyóvizek kaphatnak mondjuk alapból -5-öt az ismert fizikai törvényszerűség alapján.
Még mielőtt kikapok ezért (is), megegyzem hogy az Országos Kéktúra is igényel Z-level paramétert a helyes megjelenítéshez. Szárligetnél átkel a vasútállomás felett, Hűvösvölgyben átbújik az 56-os villamos alatt.[ előzmény: (6365) Kolesár, 2006.08.20 07:30:34] |